A mese világa, akárhogy is nézzük, akárhogy is emlékszünk rá vissza: idegen világ. Idegen még akkor is, ha emlékképeink között, gyermekkori lelki életünk középpontjában látjuk meg: az éles határ a gyermek és a felnőtt között, a lelki fejlődésben hiányzó, fel nem lelhető kapcsolat közöttük a mese-élmény előttünk való furcsa idegenségben mutatkozik meg félre nem ismerhető világossággal. És ami idegen, azt talán nem úgy érthetjük meg a legjobban, hogy azt keresgéljük, azt próbáljuk föllelni benne, ami mégis ismerős; nem úgy, hogy egy ismerősnek látszó mozzanatba kapaszkodunk és egyből kiindulva iparkodunk fokról-fokra közelebb férkőzni a mivoltához. Az idegenség, az ismeretlenség maga nem csak hiányt jelölő fogalom, hanem helyzet, állapot, tulajdonság, lényeg: helyzet, amely megköveteli a vele szemben való állásfoglalást, valójának elismerését.