" Egy egyetemi hallgatóval sétált a magas fűvel benőtt mezőn. -Önökben bizonyára még erős az életvágy, ugye? -Igen... De hiszen önben is... -Bennem nem. Bennem csak az alkotás vágya van, de... Őszintén így érezte. Valóban, szinte észrevétlenül elvesztette az élet iránti érdeklődését." A nyomasztó látomások között élő, meghatározhatatlan szorongásokkal küzdő, harmincöt évesen a halált választó Akutagava egyik utolsó feljegyzéséből idéztünk. Kritikusai, biográfusai az esztétikum emberének, életrajz nélkül írónak tartották. Tizenhét éves korától írt, verseket, novellákat. Tökéletes remekműveket a legkülönfélébb témákról: a középkori legendák szentjeiről, halálba induló katonákról, nagyvárosi entellektüelekről, tanyasi földművesekről, buddhista szerzetesekről, soha nem volt szigetlakókról, Lev Tolsztojról, utcalányokról. Írt nyers realizmussal, költői emelkedettséggel, könnyed iróniával, szatirikus hangon. Ezek a tematikailag és hangvételükben is oly sokszínű elbeszélések egy nagyszerűen felkészült író tudósításai egy átmeneti korról, arról az időszakról, amikor a régi japán erkölcsi rend és az európai civilizáció szükségszerű összeütközése minden értéket kétségessé tett. Kötetünk A vihar kapujában világhírű szerzőjének magyarul még ismeretlen novelláit gyűjti össze.